Fakin’ it, Social Media!

Vannak azok a bloggerek, akiket természetes szépségük, egyedi stílusuk és sziporkázó írói hangjuk miatt követnek sokan. Ez az írás nem róluk szól. Azokról szól, akik meghekkelik a social médiát, követőket vesznek és különböző (drága) „trükkök” segítségével építik fel a csodálatos látszatot, az irigyelt életet és a népszerűséget, a milliós követőtábort. A napokban kitört “anti-Instagram mozgalom” kapcsán. 

CASUS BELLI

A bloggerek ma már tagadhatatlanul a divatszakma gépezetének esszenciális alkatrészei, hisz ma már a front row-t sem csakis kizárólag a divatszerkesztők, főszerkesztők krémje tölti fel. Eddig is cikkezgettek már itt-ott arról, mi is van valójában a tökéletes selfie mögött, törölték már magukat addig népszerű emberek meg hipszter, világutazó Barbiek. A napokban „tört ki” azonban az induló anti-social media mozgalomnak kikiáltott történés: kirobbantóik többek közt Eileen Kelly, aki kifakadt a digitális lét kamu mivoltára, valamint a mindössze 18 éves Essena O’Neill akinek a sztorija bejárta a világsajtót az elmúlt pár napban. A szőke ausztrál Instakirálylánynál kiborult a bili: törölt többezer képet, a csilli-villi képaláírásokat pedig lecserélte a valóságra: hogy mennyit koplalt egy-egy lapos hasú selfie előtt, hány képet is kell ellőni, mire egy sikerül, és hogy mekkora összegeket is kapott azért, hogy a márkák által küldött ruhákban pózoljon, szponzorált helyszínekkel. Az ezzel a baj, hogy én ennyit egy valóban világmegváltó tényfeltáró riportért sem kapnék és azokat a sajtómunkatársakat sem sajnálja a „köznép” (már bocsánat, nem sértésnek szántam), akik mondjuk éjszaka is ügyeletesek egy-egy szerkesztőségben és folyamatosan figyelik és frissítik a híreket (csak hogy szakmámból hozzak példát).

#LOVEMYLIFE & #LOVEMYJOB

Gyenge lenne jóhiszeműséggel érvelni amellett, hogy nem tudták, ez mivel jár (bloggernek lenni). Átlagos Munkavállaló napi 8 órát dolgozik – legyen szó akár fizikai, akár szellemi munkáról – azért, hogy miután kifizette a számláit, megvehesse azokat a holmikat, amiket a Blogger ingyen megkap. Az nem felháborító, hogy ezek az emberek „nem élvezhetik a valódi életet”? Vannak ma már elismert szakmák és foglalkozások, amik 10 éve egyszerűen elképzelhetetlenek voltak – ilyen például a social media menedzser, az online marketing és a blogolás is. Mert igen, ez is egy szakma. A marketing új ötlete. Hogy mik tartoznak a feladatkörükbe? Értelemszerűen együttműködések, új lehetőségek keresése, folyamatos médiafigyelés, kapcsolattartás (igaz, nem feltétlenül délelőtt 9-től délután 5-ig tartó munka), profi stáb, fotózás, ötmillió esemény… és még sorolhatnánk.

FAKE IT-SHAKE IT ÉS #FOLLOWFORFOLLOW

Nem hinném, hogy sok újdonságot mondok azzal bárkinek is, hogy lehet akár Facebook, akár Instagram-követőket vásárolni. Nem is olyan drága, amiről hallottam, kifejezetten jobban megéri, mint egy-egy szponzorált bejegyzés. Bár ha ott van több száz (és ezer és tízezer) követő, de valójában a posztolt kép vagy bejegyzés alatt kevés és kicsi az interakció – ott lapul valami huncutság, nemde? Vehetnek hirdetést, repjegyet, belépőt a divathetekre, drága designer és luxusholmikat, amiket utána úgy kommunikálnak, mintha ezt kapták volna – a követők úgysem tudják, megvenni pedig szinte mindent meg lehet. A pénz talán mégiscsak boldogít vagy mégsem? Kedvenc esettanulmányaim közé tartozik az, amikor hosszú perceket töltenek bloggerek – különböző sajtóeseményekkel – azzal, hogy – gyakorlatilag a valós fizikai térből és élethelyzetből teljesen kiszakadva – a legtökéletesebb szögbe fordítsák azt a falatkát, a legkedvezőbb fényviszonyokat megtalálva, majd ott az a számtalan filterlehetőség! És összességében mondjuk eltelt 10-15 perc, az eredmény pedig: egy (tehát 1!) tökéletes Insta-fotó. Igen, az „I woke up like this” és a „teljesen természetesen ezt kaptam fel reggel és ebben sétálok az utcán” szettet is akár többórányi profi haj, smink, profi fotós és retusálás előzi meg. De az a munkájuk, a követők pedig erre tartanak igényt? Vagy ezt kapják a követők mert ezt termelik a bloggerek? Vajon a tyúk volt előbb, vagy a tojás? (Kicsit erre hasonlít ez a dilemma.) Érdekes azonban, hogy ha kiteszek egy képet magamról Instagramra és boldogítom azt a kicsivel több, mint 500 követőmet – tapsvihar és lájkeső, ellenben azt hiszem az első cimlapsztorim képe nem kapott többet úgy 15-20 szívecskénél. Na mindegy! Van, aki ettől vár pozitív visszaigazolást az élettől, van aki pedig… nem. Mindenesetre bejegyzett, mentális betegség a “lájkvadászat”.

HOBBI ÉS PROFESZIONALIZMUS

Lehet ezt okosan csinálni, átgondoltan és lehet szenvedni vele, meggondolatlanul – mint minden munkakörben. A digitális média, az online világ ugyanis lehetőséget nyújt mindenkinek arra, hogy Valaki lehessen – a digitális térben legalábbis. Tehát nem válogat. Van, aki hobbi szinten űzi, mert azt hiszi érdekes az, amit csinál (és persze lehet is az valóban), mert egy kisebb közösség támogatja ebben – nincs is ezzel semmi gond, legyen mindenki boldog, csinálja azt, amit szeretne, vezessen mindenki blogot lélekemelő és világmegváltó gondolatairól – hisz szíve és egyetemes joga! Vannak nagyon izgalmas és valóban egyedi blogok, amik persze ezek trükkök nélkül megragadnak mondjuk 1000 követőnél – és ez nem okoz mentális gátat az alapítónál. Adja csak ki magából, még ha irreleváns is a tartalom, meg a „szakértői” vélemény – valakinek úgyis tetszeni fog. Mint minden szakmában, a csúcson kőkemény harc folyik. A sikeres embereket pedig mindenhol irigylik – megosztó személyek ők, amivel vagy együtt tudnak élni vagy feladják. Mindig az a helyzet ugyanis, hogy néhányaknak sikerül (gondoljunk csak Tavi Gevinson-ra, Bryanboy-ra, Leandre Medine-re és Suzie Bubble-re), a nagytöbbségben azonban NEM FOG. Az „elsőörs” még keményen megküzdött a nyomtatott médiahadsereg katonáival is és időben lovagolták meg az induló (és vajon egyetlen?) hullámot. Korábban még az a kijelentés volt érvényben, hogy végtére is minden blogger a divatszakmában szeretne elhelyezkedni, azonban a legtöbb Insta-csillagot már nem ez motiválja szerintem. És persze nem lehet mindenki okos is meg szép is egyszerre– népszerű azonban mindenképp!

DIVATOS AZ ANTI, MEG A MOZGALOM MANAPSÁG

Másfelől logikus, hogy ledől a kamu látszat álarca, hogy ennek a hamis életstílusnak a színlelését, tettetését nem lehet már tovább fokozni és hogy anti-Instagram mozgalom körvonalazódik több – a témával a napokban foglalkozó – írás szerint, de akkor ezentúl visszamennek majd tanulni és dolgozni azok a bloggerek, akik ebből éltek meg és azért kényelmesen elvoltak…? Utazhattak és öltözködhettek? Inkább gyenge láncszemek ők, egy működő gépezetben. Viszont veszélyes kép az, amit közvetítenek – hogy csak akkor lehetsz sikeres és boldog, ha ilyen és ilyen dizájner darabot viselsz, ha mindened tökéletes… mert ez lehetetlen. Egy fiatal, még kiforratlan generáció „szocializálódik” és éli egyre inkább a mindennapjait a digitális impulzusok hullámait meglovagolva – egészséges minta ez számukra? Hogy a létminimum a perfekcionizmus? A 90-60-90, a nádszálkarcsú derék, az olyan tökéletes fehér fogsor, mint egy igazgyöngysor? Véleményvezérnek és valóságos digitális Mózesnek hiszik magukat sokan – pár száz, pár ezer követőn felbuzdulva. Engem még arra tanítottak a szüleim, hogy tanuljak, hogy jussak valahová. Az én generációm még egy olyan korszakban nőtt fel, ami végigkövette a digitális virág bimbózását majd kinyílását. Aki viszont (értelemszerűen a többség) továbbra is ebből szeretne megélni, mert hivatásává választotta a bloggerséget – nem fog „ez ellen vallani”, nem fogja visszautasítani a megkereséseket. Folytatják ezt tovább, amíg csak a legfentebb ülő jelentéstermelő koponyák ki nem találnak egy jobb-szebb-gyorsabb-költséghatékonyabb módszert termékeik reklámozására és arra, hogy a legjobban megszólíthassák a célközönségüket.

MEGHAMISÍTANI A HAMIS VALÓSÁGOT

Ezzel a hamis valósággal, a mesterségesen és digitálisan generált illúzióval foglalkozik Puskás Marcell grafikus legújabb művészeti projektje is, az RF creaative life (Az RF a stockügynökségeknél a kép licenszjogi státuszára vonatkozik). „Mindenki hazudik, a változó csak az, hogy éppen miről. Ebben a munkámban a közösségi médiumok hazug mivoltát vizsgálom. Számtalan fényképpel találkozhatunk nap mint nap, amelyek a tökéletes életet reprezentálják. Helyesen megkomponált képek, ételfotók, tárgyfotók sokasága árulkodik egy adott felhasználó hibátlan, fényűző életéről. Ám a valóság távol áll a képektől. A fényképek megrendezettek, beállítottak és sok esetben az adott helyzet csupán a fénykép elkészültéig él. A végeredmény pedig?  Egy, csillogó vágykeltő kép, amely azonban nem a valóságot ábrázolja. Munkámban ezt a folyamatot értelmezem újjá. A különböző élethelyzetekről stock-fotókügynökségek által kínált fényképeket gyűjtök, majd ezeket az ügynökségi vízjellel ellátva megosztom a közösségi médiumokban. A végeredmény egy csillogó vágykeltő fénykép, amely ugyanannyira tükrözi a valóságot, mint a normál felhasználók által feltöltött képek. Hastagek tekintetében pedig a mindenki által kedvelt és ismert, legnépszerűbbek mellett a #beautifullie-t is használom.” A projekt kiváló alternatívát (és fricskát) kínál arra, hogy minek is rendezgetjük precíz műgonddal a lefotózni kívánt tárgyakat, amikor ezeket – gyakorlatilag ugyanolyan sematizált, sablonos formában letölthetjük, az előkészületeinkhez képest olcsón megvásárolhatjuk, mint ahogy az végeredményben megjelenik majd a közösségi felületeinken. És hogy hová vezet ez az egész művilág? „Szerintem ugyanez ment ment a közösségi média előtt a televízió által például – megmondják, mit csinálj, mit hordj, mi a szép. Ez a hazug és célirányzott tartalom most közelebb, lekerült az emberekhez. De valójában nem változott a folyamat, csak a platform. Ha erre ráunnak, majd kitalálnak egy újat” – mondja Marcell. A képek bemutatják azt, hogy míg mi azt hisszük, valójában egyediek vagyunk, és hogy személyes az, amit posztolunk, addig csak a trendi sablont, a sémát követjük és beleolvadunk a közösség homogén masszájába – kirívó különcség nélkül csak egyek vagyunk a sok közül.