Pages Menu
RssFacebook
Categories Menu

Posted by on júl 2, 2013 in Event, Startup

Kezdő vállalkozásnak válságmenedzsment?

Válságot menedzselni általában csak akkor akarunk, amikor itt a válság (s akkor sem szívesen). Aki még csak most vág bele a vállalkozásba, többnyire a kezdeti nehézségekkel van elfoglalva: megismerni egy új világot, egy sor követelményt, aminek meg kell felelnie; kialakítani saját cége működésmódját; megoldani a finanszírozást, stb. Kisebb gondja is nagyobb annál, mint hogy majdani, ki tudja mikor eljövendő válságokkal foglalkozzék. Ezekre inkább azt a mondást szoktuk alkalmazni, hogy “a hídon akkor kell átkelni, amikor odaértünk”.

Meg is lepett hát, hogy a Lucia Divatakadémia startup vállalkozásoknak szóló Fashion Business Workshopja rögtön az első másfél napos blokkban szerepelteti ezt a témát. Ám alkalmam volt részt venni az előadáson, és…

…Walitschek Csilla prezentációját hallva egyre inkább az lett az érzésem, hogy felkészíteni a kezdőket arra, hogy lesznek válságok, legalább olyan fontos, mint hogy beszéljék annak az országnak a nyelvét, ahol üzletet akarnak nyitni. (Pontosabban: legyen olyan ember a vállalkozásukban, aki beszéli a nyelvet.) A válság bizonyos értelemben az üzlet nyelve.

A kezdők ritkán vannak tisztában vele, hogy a fejlődés természetes része a válság. A válság valójában az a pont, ahol már nem csinálhatjuk a dolgokat úgy, mint eddig. Az oka lehet a külső körülmények változása – pl. egy gazdasági válság következtében csökkennnek a megrendelések – , s ilyen változások is mindig vannak. De bekövetkezhet egyszerűen csak a saját cégünk fejlődésének eredményeképpen. Képzeljünk csak el egy váratlanul érkező hatalmas megrendelést, amit lelkesen üdvözölnénk, mert épp stratégiai céljaink megvalósításának irányába mutat – csak éppen nem állunk készen ilyen mennyiségű megrendelés kielégítésére. Ezek azok a pontok, ahol a vállalkozásnak radikálisan változtatnia kell a működésmódján. Minél gyorsabb a cég fejlődése, annál gyakrabban érik ilyen válságok. Az a vállalkozó, aki erre fel van készülve, már várja és örömmel üdvözli ezeket, hiszen tudja, hogy ezek azok a pontok, ahol a siker egy magasabb szintjére léphet.

Akik viszont nem számítanak a körülmények változásaira, nagyon gyorsan bajba kerülhetnek. A szakirodalomban gyakran idéznek egy statisztikát, amelynek a forrását igazából kevesen ismerik, de mivel jól jellemzi a vállalkozások világát, ez nem is tűnik feltétlenül fontosnak. Inkább “hüvelykujj szabály”, mint pontos adat, hogy a vállalkozások 80%-a az első öt évben tönkremegy, a maradék 80%-a pedig a következő öt évben. Gyors fejszámolás: a tizedik születésnapját a vállalkozásoknak mindössze 4%-a éri el. (Globális gazdasági válság idején ez az arány még rosszabb lehet.) Ám ha ilyen magas a “gyermekhalandóság” a vállalkozások körében, miért nem foglalkozunk ezzel a témával többet?

A vállalkozók állandóan változó pályán játsznak, úgy, hogy még a játékszabályok is menet közben változnak. A sikerhez, de még a pályán maradáshoz is kell a kitartás, a jellemerő, a rugalmasság és a fókuszálási képesség összhangja. S emellett kell, hogy világos képünk legyen a válságok természetéről. A válság olyan híd, amin átkelni valóban akkor kell, amikor elértünk hozzá, felkészülni azonban érdemes jóval korábban. Így nem a kétségbeesés és a pánik lesz a meghatározó, hanem az erőforrások felmérése után higgadtan láthatunk hozzá a megoldás kereséséhez. A feszültség nem szűnik meg, de egy része alkotó feszültséggé alakítható.

Ahhoz, hogy jól tudjunk kijönni ezekből a helyzetekből, a válságkezelést eleve a kockázatkezelés természetes részének érdemes tekinteni. Ha tudjuk – és elfogadjuk -, hogy vannak válságok, sokkal gyorsabban talpra állhatunk. Nagyobb az esélyünk, hogy nem csak a rosszat látjuk bennük, hanem észre tudjuk venni az épp akkor adódó új lehetőségeket is.

Ezért volt jó, hogy a kezdő vállalkozók képzésének is integráns része lett a válságmenedzsment az FBW-n. Aki lemaradt róla, sajnálhatja.

Kiss Olga

Post a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


öt − 1 =

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>